Hunyadi Horgász Egyesület

Egy kis tudnivaló a halakról!

-AMUR : - Testfelépítés: Alakja igen hasonlít a nyurgapontyéhoz.
Szája alsó állású, bajuszszálai nincsenek.
- Szaporodás, egyedfejlődés: Május-június hónapokban csoportosan ívik. Az egykori Szovjetunióban megoldották mesterséges szaporítását, s ezt a módszert mi is átvettük, de már nálunk is vannak természetes ívásból származó szaporulatok.
- Táplálkozása: Csak növényi eredetű táplálékot fogyaszt: békanyálat, hínárt, idősebb korában sást és nádat is.


-BALIN: Ragadozó őn, Aspius aspius L. A keszegfélék családjához tartozó, ragadozó életmódot folytató hal (52. ábra). Teste hosszú, oldalt kissé lapított. Szája mélyen hasított. Alsó állkapcsa túlér a felsőn. Színe oldalt ólmosan ezüstös, hasán fehér. A háta zöldes vagy kékes árnyalatú. Hatalmas úszói szürkék és alul többnyire vörhenyes árnyalatúak.
Ívása április elején kezdődik, de május közepéig is elhúzódhat. Ikráit a fák vízbe nyúló bolyhos gyökérzetére rakja. A balin fogása korlátozás alá esik. Tilalmi ideje: március 1-től április 30-ig tart. Kifogható legkisebb mérete 30 cm, a horgászkezelésben levő zárt vizeken 40 cm. Ez utóbbi vizekből naponta 3 db-nál többet kifogni tilos. Horogra leggyakrabban az 1-2 kg-os példányok kapnak. De 5-6 kg-osak is előfordulnak. Hazánk szinte valamennyi folyójában és nagyobb tavában megtalálható. Fő tápláléka a küsz Kora tavasztól őszig szüntelenül cirkál a víz felső rétegében és hatalmas loccsanásokkal vág a küszcsapatok közé. Rávág a víz színe felett repülő vagy a víz színére hulló nagyobb rovarokra, lepkékre is. Mindenütt a küszcsapatokat követi. A Balatonon néha közvetlenül a mólók kövezése melle t rabol. A folyóvizeken a kőzárások, sarkantyúk, hídlábak vagy más akadályok mögött kialakuló forgókban tanyázik. Szívesen tartózkodik a sóderzátonyok felett rohanó sebes vízfolyásokban. Késő ősszel a zátonyesések mögötti mélyebb vizeken akadhatunk rá.


-BODORKA: Külső megjelenése igen hasonló a vörösszárnyú keszegéhez, a következők alapján azonban jól meg lehet őket különböztetni egymástól. A bodorka szája csúcsba nyíló, felső állású, szemköre piros, páros úszói sárgás téglavörösek, hátúszóinak kezdete egybevág a has úszók kezdetével, Háta zöldes, oldalai ezüstös színűek. A vörösszárnyú keszeg szája középállású, szemköre narancssárga, páros úszói vérvörösek, hátúszója jóval hátrább áll, mint has úszói. A bodorka életmódja is hasonló a vörösszárnyú keszegéhez. Hazánk szinte valamennyi vizében megtalálható. Kedveli a növényzettel jól benőtt, csendesebb vizeket. A bodorkacsapatok gyakran együtt járnak a vörösszárnyú keszegéivel. Táplálkozásuk is megegyezik.


-COMPÓ: A compót külföldön ízletes húsa miatt többre becsülik, mint nálunk. Tenyésztésükre a pontyos tógazdaságokban járulékos halként nagyobb gondot fordítanak, mint hazánkban. A mi vizeinkben inkább csak az iszapos fenekű, vízi növényzettel dúsan belepett, az elmocsarasodás felé haladó kisebb-nagyobb tavakban található. A compó zömök testalkatú s igen nyálkás hal.Szájszögletében egy-egy bajuszszál van. Igen szívós, kis oxigénigényű hal. Zömök, hengeres testű hal. Háta sötétzöld, oldalai zöldes aranysárgák. Teste, amelyet szokatlanul apró pikkelyek borítanak, igen nyálkás. Májustól július végéig ívik. Ugyanolyan jellegű vizeken található, mint a kárász. Életmódja is hasonló. Tápláléka álcákból, férgekből és növényi anyagokból áll. Lomha, táplálékát lassan, ízlelgetve fogyasztja el.


-CSUKA: Teste hosszúkás, oldalt kissé lapított. Feje lapos, kacsacsőrre emlékeztető. Szája hatalmasra tátható és tele van tűéles fogakkal. Az alsó állkapcsa kissé túlér a felsőn, kampós végű, nagy kapófogak helyezkednek el benne. Ezek ha kitörnek, újra nőnek. Testét apró pikkelyek borítják.A vizek eltérő jellege, valamint a táplálék bősége jelentősen hat a test arányaira.A farokrész rövid, és jókora farokúszóval végződik. A három páratlan úszó elhelyezkedése teszi lehetővé, hogy a csuka a táplálékát egyetlen gyors ugrással kaphassa el. Színe a környezethez alkalmazkodik. Alapszíne a zöld, ami a hátán a legsötétebb, oldalán zöldes-aranysárgás és márványozott. Hasa fehéres, úszói is tarkák.Igen korán, többnyire már február végén, márciusban ívik. Ikráit a sekély, part menti növényzetre, fűszálakra rakja. A csuka mesterséges szaporítása is megoldott: a lefejt ikrák 70-80 százaléka kikelhet, szemben a természetes körülmények között lerakott ikra 1-2 %-ával. Gyors növekedésű hal, egyéves korában eléri a 100 g-os súlyt, kedvező körülmények között 2 éves korában az 1 kg-ot. A csuka fogása korlátozás alá esik. Tilalmi ideje általában március 1-től 31-ig. Kifogható legkisebb mérete 40 cm. A horogra rendszerint az 1-2 kg-os példányok akadnak, de megnő 10 kg-on felülire is. A csuka valamennyi álló- és folyóvizünkben őshonos. Különösen kedveli a csendes, nem túl mély, vízinövényzettel benőtt holtágakat, a hínáros, nádas tavakat, csatornákat. A nagyobb vizeken a parti sáv közelében, a nádasok szélén tartózkodik. Rendkívül falánk ragadozó. Mindenre rávág, ami a vízben él és mozog. Megeszi a békát, az apró víziszárnyast, a pockot. Fő tápláléka mégis az apróhal, amelyből töméntelen mennyiséget képes elfogyasztani. Saját faját sem kíméli. Gyomornedve olyan erős, hogy a lenyelt horgot is megemészti. A kishalakra a környezetbe beolvadva, takarásból les. A kiszemelt áldozatra villámgyors lendülettel csap rá, és nem hibázik. Kissé hátrahajló fogai közül nincs menekvés. A mechanikai ingereket felfogó, áramlást érzékelő oldalvonalnak is nagy jelentősége van a vadászatban. Táplálékának túlnyomó részét nappal ejti el, sötétben ritkán kap. A nagyobb halat derékon kapja el, majd megforgatja szájában és fej felől nyeli el.


- Dévérkeszeg: A küsz, a bodorka és a vörösszárnyú keszeg elsősorban mint csalihalak jelentősek. A dévérkeszeg azonban nem csupán ízletes falatot nyújt, hanem horgászata - tömeges előfordulása miatt - igen szórakoztató is. Ezért részletesebben foglalkozunk vele.
Teste lapos és igen magas. A testhossza alig több, mint 2,5-szerese a magasságának. Színe a hátán zöldesszürke, oldala csillogóan ezüstös, az idősebb példányokon sárgás árnyalattal. Hasa fehér. Úszói palaszürkék. Parányi feje van. A szája - a pontyéhoz hasonlóan harmonikaszerűen előre nyújtható, félig alsó állású. Ívása májusra, június első felére esik. Az ívás időszakában a hímek testén apró nászkiütések mutatkoznak, az ikrásokén pedig vöröses foltok.
Horogra rendszerint a 10-30 dkg-osak akadnak, de nálunk sem ritka a kilón jóval felüli példány. A hazánktól északra eső országokban gyakran fognak többkilós példányokat is. A dévér valamennyi nagyobb vizünkben őshonos. A folyókban, tavakban, holtágakban egyaránt megtalálható. Különösen kedveli a lassú folyású, mély vizeket, a nagyobb, mély vizű tavakat. Előszeretettel tartózkodik az erőművek alatti kavargó vizekben. Nagy csapatokban jár a víz mélyén, ahol lárvák, álcák után túrja az iszapos feneket. A nyári hónapokban a sekélyebb part menti részeket, a nádszéleket is felkeresi. Ilyenkor a süllőtartásokon a víz magasabb rétegeiben is megtalálható.
Táplálkozása, igen változatos. Egyaránt fogyaszt növényi és állati eredetű táplálékot. Planktont, alsóbbrendű rákféléket, különböző álcákat, lárvákat.


- Ezüstkárász: A kárászhoz és a pontyhoz hasonló alkatú hal. A kárásszal szemben azonban nem az el mocsáros vizeket, hanem a lassú folyású folyókat, a csatornákat, a víztározókat kedveli. Nincsenek bajuszszálai; színe ezüstszürke. Jóval zömökebb, mint a kárász. Jellegzetessége, hogy állománya csupa ikrás egyedből áll. Bármilyen a pontyfélék családjához tartozó halfajjal (bodorka, vörösszárnyú keszeg, ponty stb.) összeívik. Ha ritka az állománya, eléri az 500 gramm súlyt. Húsa ízletes. Ha túlszaporodott, kispéldányai csököttek, csalinak,használhatók.


- Harcsa: A harcsát hatalmas fej, rövid törzs és igen hosszú farkúszó jellemzi. Feje igen széles, felülről kissé lapított és igen kerekített. Szája hatalmasra tátható. A szájüreget sűrű, apró gerebenfogazat borítja. Felső szájpadlása kemény, csontos. Szeme a szájszöglet közelében helyezkedik el, és méreteihez képest szokatlanul apró. Szája széléről tapogató bajuszszálak nyúlnak ki: négy rövidebb az alsó ajakról, és két hosszú a felsőről. Teste vaskos, hasüregében hatalmas gyomorral. Garatnyílása igen bő.
A két nagy páros mellúszó közvetlenül a fej mögött helyezkedik el. A farok rész szokatlanul hosszú és keskeny. Ugyancsak hosszú a farok alatti úszó is, amely végighúzódik a farok rész alatt. A harcsa alakjából adódóan nagy kilengésű, kígyózó mozgást tesz lehetővé.
Teste csupasz, bőrét pikkely nem fedi. Háta barnásszürke színű, oldala világosabb, márványozott.
Leginkább ízlelő és szaglószerve nyújt segítséget a táplálék észlelésében, de tapintó, halló, valamint az áramlást érzékelő szervei is fejlettek.
Ívásának fő időszaka május-júniusra esik. Parti fűzfák gyökereire rakja le az ikráit. Ilyenkor párosával jár, valóságos fészket készít magának, ahol az ikrákat a kikelésig védi. A harcsa táplálék dúst vizekben nagyon gyorsan növekszik, a kétnyaras harcsa elérheti az 500 mm-t, és az 1,2-1,5 kilógrammot. Nappali óráit többnyire a víz mély gödreiben, üregekben, vízbe dőlt akadályok között tölti. Kora esti, éjszakai órákban elhagyja búvóhelyét és táplálékszerző körútra indul. Vannak időszakok, mikor nappal is mozgásban van. A forró nyári időszak déli óráiban, zivatar közeledtekor, nyári áradások alkalmakor figyelhető meg a mozgása. Többnyire a fenék közelében vonul, minél alacsonyabb a vízállás, annál inkább ragaszkodik a mélyebb részekhez. Áradáskor azonban felkeresi a sekélyebb részeket is.
A harcsa késő ősszel elvermel, ilyenkor alig táplálkozik.


- Kárász: Nagyobb példányait jó íze miatt szívesen fogyasztják, kisebb példányai csukázáshoz, harcsázáshoz igen jó, szívós csalihalak. Széles testű, magas hátívelésű hal. Pikkelyei nagyok. Színe aranysárga, hátán barnába hajló, nincsenek bajuszszálai. Iszapos, hínáros, elmocsarasodó kisebb tavakban találja meg legjobban életfeltételeit. Ugyanott él, ahol a compó. Horogra is többnyire vegyesen akadnak.


- Kecsege: A vízszabályozások, a vízszennyezések következtében jelentős mértékben megsemmisültek a tiszavirágálca telepek, olyannyira, hogy a kecsege életfeltételeit nem biztosítják. A kecsege igen szép formájú hal. Hazánknak, s főképpen a Tisza és mellékfolyóinak ez az ősi halfaja megnyúlt alakú. Orra hosszúkás, hegyesedő s felfelé görbülő. Szája az orr kezdete alatt van, s lefelé nyelik. A száj előtt négy rojtos bajuszszál helyezkedik el. Pikkelytelen, igen nyálkás testén 5 vértsor húzódik végig. Legkiemelkedőbbek a hátvértek. A többi, az oldalsók és az alsók kevésbé kiemelkedők. Testén csigolyák nélküli gerinchúr húzódik végig. Mellúszói hosszúak és erősen fejlettek. Farok úszója a cápáéra emlékeztet. Több kilósra is megnő. Húsa szálkamentes, a tiszai halászlé egyik fő tartozéka. Tápláléka férgek, csigák, lárvák, közöttük is legfontosabb a tiszavirág lárvája, amelyet hegyes, kemény orrával túr ki a partoldalból.


- Márna: Hengeres, nyúlánk hal. Testét apró pikkelyek borítják. Száját, amely lefelé nyílik és igen szívós, négy bajuszszál köríti. Háta zöldes-barna, oldala zöldes-fehér, hasa világosabb. Úszói fejlettek, teste izmos. Május, júniusban ívik a folyó medrében. Ilyenkor nagy csapatokban vonul felfelé a folyón, hogy elérje az ívásra legalkalmasabb, gyors folyású, kavicsos szakaszokat. Ikrája emberi táplálkozásra alkalmatlan, különösen az ívás idején mérgező .A márna fogása korlátozás alá esik. Tilalmi ideje május 2-tó1 június 20-ig tart. Kifogható legkisebb mérete 35 cm. Horogra leggyakrabban 1/2-1 kg-os példányok akadnak, de vizeinken eléri a 4-5 kg-os súlyt is. Tipikus folyóvízi hal. Tavakban csak kivételesen fordul elő. Előszeretettel tartózkodik a gyors folyású, kavicsos, homokos fenekű folyókban. Elkerüli az iszapos medret. Általában a meder mélyebb részein tartózkodik, de áradáskor megközelíti a meredek, agyagos partoldalakat is. Fő tápláléka a víz fenekén élő álca, féreg és csiga, amelyek után állandóan turkál, de elfogyasztja a vízzel sodort táplálékot is. Ezért szívesen tartózkodik a szennyvízbefolyások utáni vizeken, hídlábak mögött, patakok, folyók, egyesülése utáni szakaszokon.


- Ponty: Legismertebb és legnépszerűbb halunk. Hazánkban sok fajta ponty él, amelyék több szempontból rendkívüli mértékben eltérnek egymástól. Az alakbeli eltéréseket a ?profilindex"-szel szoktuk kifejezni, vagyis azzal a számmal, amely megadja, hogy a test hosszúsága hányszorosa a test magasságának. A nyurga ponty profilindexe 3,5-4,5 között változik (1. ábra). Testének hossza tehát átlagosan négyszerese a magasságának. A tőponty (2. ábra) indexe 3-3,5. A tógazdaságokban kitenyésztett nemes pontyok (3. ábra) profilindexe még ennél is kisebb: 2-2,5. De a pontyfajták pikkelyezettségben és színben is jelentősen eltérnek egymástól. A nyurga ponty és a tőponty testét nagy pikkelyek borítják. A test színe felül sötétbarnás, oldalt aranysárgába megy át, a hasa világossárga. A tógazdasági nemes pontyok is lehetnek pikkelyesek. Vannak azonban közöttük tükrös pontyok (4. ábra), melyek a testének java pikkely nélküli, csupán középtájt és a hátvonal alatt húzódik egy-egy pikkelysor. Az ún. tőponty teste teljesen csupasz, csak a farok közelében találni néhány pikkelyt. A tükrös és bőrpontyok testét vastag, sötétbarna, sötétzöld bőr fedi, amely csak a has felé világosabb.


- Sebes pisztráng: A gyors folyású, hideg vizek lakója, de megél a hideg vizű tavakban is. Zömök, hengeres teste oldalt kissé lapított. Háta zöldes-barna, oldala sárgászöld. Feje, szája nagy. Szájnyílása a szem hátsó részéig ér. Teste aránylag nagy, vörös és fekete pikkelyek borítják. Úszói jól fejlettek. A leggyorsabb vízfolyásban is villámgyorsan halad. Félénk, óvatos hal, kiválóan lát és fejlett a rezgéseket felfogó érzékszerve. A nagyobb példányok állandóan búvóhelyen tartózkodnak, a kisebbeket még a búvóhely környékéről is elzavarják.


- Törpeharcsa: Észak-Amerikából hozták be Európába a 20. század elején, s azóta az óvilág számos folyójának meg szokott lakójává vált, sőt azokban a holtágakban, ahol kedvező körülményekre talált, valamennyi halfaj közül ez a legszaporább. A legigénytelenebb halak egyike, a rendkívül oxigénhiányos, eliszaposodott vizekben is megél, s táplálék dolgában sem válogatós, a bentosz (vagyis a vízfenék és az üledék élővilága) híján növényi táplálékkal is beéri. A leső harcsától eltérően a törpeharcsának 4 pár bajusza van, és sajátos szerve a hátán levő zsírúszó is, amely a már említett lazacféléket kivéve egyedül rá jellemző. Nappal általában a vízfenéken rejtőzködik, este és éjszaka indul élelemszerző körútra. Közvetlenül a fenék fölött úszik, és bajuszával végigtapogatja a terepet, nem akad-e valami fogára való. Ívása idején, májusban és júniusban a nőstény a fenék talajába mélyített fészkébe rakja ikráit, nemegyszer akár 13 ezret is, s a hím ettől fogva nemcsak az ikrákat őrzi, hanem egy ideig kikelt ivadékait is, amelyeket apró rajokban terelget, vezetget.

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat